Preloader image

Jorkyball NB II., 1. forduló, 2009. november 11. by Zoli

.

A sikereses kupabeli bemutatkozás után a bajnokságban is megmutatták magukat a Mendegélők – a három, első fordulóbeli ellenfél közül egyet már valamelyest ismertünk a hétvégi kupáról (Green Army II.), egyet összefonódó, közös múltunk okán kicsit jobban (Ulysses). A forduló során persze kiderült, hogy a Green Army II-ről csak azt gondoltuk, hogy ismerjük. Mindenesetre a 3., fordulóbeli ellenfelünk bizonyosan teljesen idegen volt számunkra. 1. mérkőzés: Mendegélők – 1. FC Semmiesetre SE 1-2 (1-7, 7-4, 1-7) Ez az ellenfél pedig a nagyrészt rutinos, bár a játékot néha hosszabb időszakokra szüneteltető jorkysokból álló Semmiesetrese volt. A nyitó szettben mind támadónk, mind védőnk eléggé lámpalázas volt – az ebből eredő hibáinkra az ellenfél könyörtelenül lecsapott, könnyedén nyerve az első játékrészt. A folytatásra ellenfelünk sort cserélt (ekkor csapatunk még nem volt jelen teljes létszámban, így mi csak egy helyen változtattunk) – mint kiderült, ez a felállásuk jóval gyengébb, mint a kezdőcsapat. Emellett természetesen csatárunk higgadtságának is nagy szerepe volt abban, hogy döntő szettre került sor. Sajnos, a záró felvonásra visszaállt az ellenfél első számú felállása – mi pedig a harmadik szettet a harmadik formációban kezdtük. Egy precíz orgyilkos és egy pusztító Kövér Berta dolgát sajnos nem tudtuk jobban megnehezíteni, mint az első szettben, így övék lett a győzelem. 2. mérkőzés: Mendegélők – Ulysses 1-2 (7-4, 4-7, 4-7) A következő mérkőzésen régi ismerősünk, az Ulysses várt ránk. Az első szettet csatárunk hosszú, határozott, hidegvérű lábainak és védőnk jó helyezkedésének köszönhetően viszonylag simán hoztuk. A második felvonásra ellenfelünkhöz hasonlóan mi is sort cseréltünk – ősi riválisunk 4-4-nél a torkán érezvén a kést megrázta magát, jöhetett a harmadik szett. Ismételt sorcsere – a Mendegélők oldaláról az első szett játékosai a pályán, viszont fordított szereposztásban. Ez talán nem volt kellően átgondolva: elfelejtettük kihasználni, hogy csapatunk egyik tagja valószínűleg minden más jorkysnál jobban ismeri az ellenfél ifjú gólzsákját. Nagy küzdelem során e csatár-reménység néhány váratlan megoldása kissé demoralizálta csapatunkat, ennek eredményeképp sajnos ismét vereséget szenvedtünk. 3. mérkőzés: Mendegélők – Green Army II. 0-2 (2-7, 1-7) Az utolsó körben a kupáról ismerni vélt Green Army II. volt az ellenfelünk – ezúttal (valószínűleg a hétvégi, számukra kínos kupa-szereplést orvosolandó) két első osztályú játékossal megerősítve. A mérkőzésről nincs sok mondanivalóm: a szettenkénti 1-1 első osztályú játékos akkora többletet jelentett a Zöldeknek, aminek leküzdéséhez a kellő rutinunk, és sajnos a nap végére a kellő motiváltságunk sem volt meg. Két nagyon sima szettben kikaptunk. A bajnokság nyitó fordulójában tehát váltakozó lelkesedéssel, váltakozó szabályokhoz alkalmazkodva 2 pontot szereztünk. Egyértelművé vált, hogy az eredményesebb szerepléshez tudatosabbá kell tennünk játékunkat – főként, ami a helyezkedést és összjátékot illeti. Ennek ellenére szégyenkezni nincs okunk – a játéknap egyedüli igazán fájó pontja az Ulysesstől elszenvedett vereség – a barátságos meccsek győzelmi szériája ellenére két tétmérkőzésünkből kettőt ők nyertek.

Jorkyball Magyar Kupa II. osztály, 2009. december 9. by Zoli

Második kupánkon rögtön dupláztunk: két csapattal is indultunk - így még nagyobb lélektani nyomás alatt játszott minden ellenfelünk, hisz ...

Élmény beszámoló, feltöltve: 2009.12.16 16:13

Tovább
Jorkyball Magyar Kupa II. osztály, 1. forduló by Zoli

2009. november 7-én 4 csapat gyűlt össze a Lurdyban, így a kupákon szokásos két csoportra osztás elmaradt, ehelyett mindenki játszott mindenkivel, majd az ennek eredmé...

Élmény beszámoló, feltöltve: 2009.12.08 16:32

Tovább
Jorkyball NB II., 2. forduló, 2009. december 1. by Zoli

Tovább robog a bajnokság – a régóta ígért ütemezés végre elkészült, s annak megfelelően az év utolsó hónapját egy ...

Élmény beszámoló, feltöltve: 2009.12.08 16:12

Tovább