Preloader image

Jorkyball NB II., 2. forduló, 2009. december 1. by Zoli

.

Tovább robog a bajnokság – a régóta ígért ütemezés végre elkészült, s annak megfelelően az év utolsó hónapját egy jó kis jorkyzással kezdtük, két ismerős csapat (KFC, Semmiesetre SE), valamint az első fordulóban parádézó Scudetto társaságában. 1. mérkőzés: Mendegélők – KFC 0-2 (4-7, 6-7) A játéknapot egy olyan csapat ellen kezdtük, amelyikkel már két mérkőzést is játszottunk – eddig sajnos csak 1 szettet sikerült megcsípnünk az ifjonti hév ellenében. Ez a hév az első fordulóban nem sokra volt elég: mindössze 1 pontot szereztek, ezt nyilvánvalóan felül akarták múlni, s ez meglátszott a játékukon. Idekívánkozik az a manágeri megjegyzés is, hogy csapatunk egyik ásza (aki véletlenül a névadó mezszponzor is) frappáns, üdítő, zseniális megfejtést talált az ellenfél nevére: Kis Focisták Clubja. Áldassék a mezszponzorunk neve! Az első szettben a babaarcú orgyilkosok kapták el jobban a fonalat, a kritikus szituációkban pontosabbak voltak, kevésbé kapkodtak, megérdemelten gyűjtötték be a pontot. A második szettre az ellenfél sort cserélt – érezhetően gyengébb volt ez a felállásuk, sajnos azonban csatárunkon meglátszott a hosszú kihagyás, lélektani pillanatokban csúsztak be amatőr technikai hibák, így a nagy küzdelem ellenére sem tudtuk döntő szettre kényszeríteni a csirkesütögetőket. 2. mérkőzés: Mendegélők – 1. FC Semmiesetre SE 2-1 (7-3, 6-7, 7-2) A következő mérkőzésen az előző bajnoki fordulóban megismert rutinos csapat várt ránk. A nyitó szettben védőnk magabiztos helyezkedése, jól helyezett távoli bombái mellé támadónk egy hiéna könyörtelenségét tette hozzá – így az ellenfélnek az előző fordulóban a Mendegélőket két szettben is simázó „erősebb” felállása tehetetlenül nézte, ahogy behúzzuk a nyitó játékrészt. Sorcsere következett az ellenfélnél – mi pedig reménykedtünk, hogy a gyengébb összeállításukat is meg tudjuk csípni, egy 2-0-s győzelemmel már felülmúltuk volna az előző fordulóbeli teljesítményünket. A szett eleje igazolni látszott várakozásainkat: lépegettünk a győzelem felé, de az ellen sehogy sem akart leszakadni. Nagy darálással, s csatáruk néhány kiszámíthatatlan megoldásával döntő labdára mentették a szettet, s annál bizony ők koncentráltak jobban – jöhetett a döntő szett. A záró felvonásra mindkét csapat az első szettbeli felállásában jött ki – ennek megfelelően a forgatókönyv is nagyon hasonló volt, nagyszerű csapatmunka eredményeképp a Mendegélők megszerezte első bajnoki győzelmét! 3. mérkőzés: Mendegélők – Scudetto 0-2 (4-7, 1-7) Az utolsó körben az ismeretlen, de az előző forduló eredményei, valamint a forduló során addig mutatott teljesítmény alapján komoly játékerőt képviselő olaszos ellenféllel mérkőztünk meg. A manáger szeme ebben az esetben sem tévedett: tényleg jó kis csapat a Scudetto, küzdöttünk, hajtottunk, de egy kevéssé szoros és egy tükörsima szettben megszerezték mind a három pontot. A második forduló legnagyobb örömét természetesen az első győzelmünk jelentette, amiért ismételt manágeri gratuláció illet minden résztvevőt. Emellett persze világosak a továbblépési lehetőségek: két szettet is döntő labdánál buktunk el, a kritikus helyzetekben még nem megfelelő a koncentrációnk; a támadók sokszor képtelenek szabadulni a labdától, eszükbe sem jut hátra passzolni – ez kilátástalan lövésekhez, s az ellenfél visszatámadásához vezet. Mindamellett figyelmet érdemel az a tény is, hogy immár a harmadik játéknap (1 kupa + 2 bajnoki) zárómeccsét bukjuk el két sima szettben: ennek részben talán az az oka, hogy a sorsolás szeszélye folytán mindig az adott négyes legerősebb csapatával szembesülünk ekkor, de a sima zakók kondíciós problémákra is rávilágítanak.

Jorkyball Magyar Kupa II. osztály, 2009. december 9. by Zoli

Második kupánkon rögtön dupláztunk: két csapattal is indultunk - így még nagyobb lélektani nyomás alatt játszott minden ellenfelünk, hisz ...

Élmény beszámoló, feltöltve: 2009.12.16 16:13

Tovább
Jorkyball Magyar Kupa II. osztály, 1. forduló by Zoli

2009. november 7-én 4 csapat gyűlt össze a Lurdyban, így a kupákon szokásos két csoportra osztás elmaradt, ehelyett mindenki játszott mindenkivel, majd az ennek eredmé...

Élmény beszámoló, feltöltve: 2009.12.08 16:32

Tovább
Jorkyball NB II., 1. forduló, 2009. november 11. by Zoli

A sikereses kupabeli bemutatkozás után a bajnokságban is megmutatták magukat a Mendegélők – a három, első fordulóbeli ellenfél közül egyet ...

Élmény beszámoló, feltöltve: 2009.12.08 16:08

Tovább