Páratlan idegeskedéssel kezdődött a meccs, amit az elalvó védünk okozott, így száz százalékos helyzeteknek teret engedve. A kapott gól úgy megmarta ZsaD idegrendszerét, hogy onnantól 180-as pulzussal ordította le a játékosaink haját. Természetesen ez a morális szintünket is berántotta a betonpálya síkjába és csak kergettük a labdát az első félidőben. Viszont egy hatalmas Sanya góllal sikerült kiegyenlíteni, de különösebb változást nem hozott játékunkban. A védelmünket rendszeresen átjátszották a Reaktivált Gének csatárai és a tabellát meghazudtolóan nagyszerű formában vezették a támadásaikat. Kimondottan nehéz volt ellenük védekezni, mert a labdát mindig sikerült továbbpasszolniuk. Szerencsénkre lövőkészségük nem javult ilyen formában. Végül a dühtől nem látó Zsad kezei között megérkezett a második hátrány is. Tudtuk, hogy ez így nem lesz jó. Még jó hogy Öcsi rutinja megint nullázta a különbséget. A második félidő viszont a Gének csapatában hozta a változást, ugyanis annyi cseréjük volt, hogy végül a folyamatos cserélgetés közepedte elcserélték magukat és így teret hagytak a játékra. Ahogy a két csapat morális szintje kezdett egyforma szintre rendeződni, úgy egyenlítődött ki a mérkőzés képe is. A Reaktiváltak kevésbé találták egymást a pályán, és mind a Statikus csapatunk kontrái is egyre veszélyesebbé váltak. Még Damoklész kardjaként jelen lévő győzelmi kényszer is csillapodott, mert a döntetlen állás kicsit csalka, de igazságos eredményt vetített előlre. De végül az egyik megindulásunkból az ellenfél védőinek közrejátszásával megszületett az első vezető gólunk is. Az utolsó percekben viszont hoztuk amit szoktunk. Kicsit feljebb lépve a pályán védekezésre kényszerítettük az ellenfelünket és még MZ remek góljával is sikerült feltenni az i-re a pontot.

Levezetésként még felavattunk egy új vendéglátóipari helyet a közelben, ahol a nyitási akció sokakban igen mély nyomot hagyott és feledtette az eredményes, ámbár színvonalunk alatti játékunkat.