A mérkőzésre elhoztuk a mezünket, lábunkat, agyunkat, meg mindent, amit szoktunk, kivéve a lelkesedésünket. A Vastüdő ellen már a tudat bennünk volt, hogy ez most nem lesz annyira látványos. De nem panaszkodhatunk, ugyanis az idényben rengeteg meccsen hoztuk az eredményt látványtalan, néhol antifocival. A kíváncsiság azért motoszkált bennünk, hogy mi van, ha két ilyen csapat egyszer csak szembetalálkozik. Ez az idény vége felé össze is jött, és a várt mérkőzésképet hozta. A meccs elején szépen egymásnak feszült a két csapat és a igen kellemes klubdélutáni hangulatban inkább mezőnyjátékra terelődött a hangsúly. A kapura rúgások igen gyatrán elkerülték a kaput, majd egy gyengébb kísérletből több láb között a Vastüdő megszerezte a vezetést. A mérkőzés képe nem hozott fordulatot, ugyanis a félidő végére az első gólhoz hasonló, bár a Vastüdő csatárában magabiztosabb szándékkal sikerült újra a védőik lábai között gólt kapni. Nem nagyon lehettünk boldogok később se, ugyanis csak a labda zavart a pályán abban, hogy közünk legyen a focihoz. A magas páratartalomban az elmozgásaink igen lomhára sikerült, így a passzaink jelentős hányada sikertelen volt. Labda nélkül viszont többek állítása szerint igen nehéz gólt lőni. Ráadásként a Vastüdő csapata a rengeteg cserelehetőségének köszönhetően továbbra is tudott mutatni valamit a pályán. Sajnos kevésbé tudtuk lekövetni a cseréket, percenként a pálya más más pontján ment le a játékos, mint ahol feljött a cseréje. Kinyílásunknak köszönhetően több kontrát is tudtak vezetni, amiből tovább növelhették az előnyüket. Végül nekünk is megjött a lövőkedvünk és Sanya hatalmas bombája is csattant a lécen, de sajnos az is kifele pattant.

Két nagyon hasonló játéktudással és stílussal rendelkező csapat közül a jobban szervezettebb, lelkesebb hozta el a három pontot és ráadásként sajnos a tabellán is sorrendet cserélt a két együttes.