A jóidővel megjött a kedvünk is, de leginkább az arcuk mászott elő téli barlagjából. Áhh, Unreal Madrid, nem is valódi kihívás... Aztán a mérkőzés is elkezdődött, de sehogysem akart úgy alakulni, ahogy a kis Statikus megálmodta. Lelkes, fialal fociszerető legények voltak az egyik oldalon, a másikon meg Mi. Mintha kéthetenként elfelejtenénk, hogy az ami pattog és gurul, na az a labda. Meg aki nem sárga mezben van, annak nem passzolunk. Aki meg abban van annak meg passzolhatnánk, ha nem rohan olyan helyre ahova nem tudunk. Igazából véve nem volt középpálya, elöl is voltak emberek, meg hátul is, de a lényeg kimaradt. Még az elején azért bizakodtunk, mert remek helyzeteket hagytunk ki, pfff... Aztán csak jött néhány gól és kénytelenek voltunk számunkra kedvezőtlen pozicíóban játszani. Nem csak felzárkózni kellett, hanem fordítani is, mint az előző meccsen, de elmaradtak a gólok, mint árvaházban a szülői értekezletek. Mivel az elején nem voltunk elég jók, úgy cserébe a végén sem jobbak. Passzolni, passzolni, passzolni! Ez lenne a lényege, nem kondi, nem fejben kell jónak lennünk, vagy durván drusztolva játszani! Amíg nincs nálunk a labda, addig 5 forintos kérdés, hogy kinél van. A végére így túl nagy lett a zakó.
Focizni is pontosan és szépen, ahogy csillag megy az égen!