Preloader image

A kettes szám bűvöletében

.

Kettővel a vége előtt, egy majdnem két évvel ezelőtti eseményt idéznék fel, ahol kettőt rúgva két gólos különbségű győzelmet arattunk a következő ellenfelünk, a GEK csapata ellen. Most sokan felsóhajtanak, hogy rég volt az már meg igaz sem volt.De szerencsére ez a mérkőzés épp abban a félévben volt, amikor meccseink nagy része megmaradt az örökkévalónak. Természetesen ebből kifolyólag és a youtube áldásos tevékenységének köszönhetően újra megnézhetitek az immár két éve történteket. Persze a mostani meccs egy teljesen más találkozó lesz, de addig is emlékezhetünk a szép jelenetekre és korántsem elhanyagolható a meccsen elhangzott közhelyekre.

Kié lesz a kilencszázadik?

Azt hittétek, hogy a jubileum dömping alábbhagy és minden visszatér a régi kerékvágásba, de nem! Ugyanis, a következő meccs(ek)en ...

Beharangozó, feltöltve: 2017.04.18 13:42

Tovább
A bajnok ellen

A harmadik fordulóban az őszi elsővel találkozunk. Eddigi statisztikákból kiindulva, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de reményeim szerint, nem ...

Beharangozó, feltöltve: 2017.04.04 09:47

Tovább
A második 10-es

Ha már jubileummal kezdtünk, folytassuk is ekképpen. Második mérkőzésünk a Fekete Sereg elleni 10. fellépésünk lesz, emellett nem elhanyagolható té...

Beharangozó, feltöltve: 2017.03.27 13:02

Tovább
Vastüdő 10!

Sajnos régen volt már cikk a honlapon, tudom tudom... Ennél szebb visszatérés nem is lehetne, mint egy Vastüdővel kapcsolatos beharangozó, amely nem is ...

Beharangozó, feltöltve: 2017.03.20 09:39

Tovább