AZ Alkmaat, te bitang! Így móresre tanítani a Statikust? Megannyi lőtt gól, ritmusos és hatékony támadások? Közben zártan védekezni? Hogy vigyen el az ördög. Ez olyan a Statikus részére, mint kisgyereknek mikor elvették egyetlen játékát, aztán moziba küldték, hogy nézze meg a Mauglit. Az meg csak sír. Már az első percben megkaptuk a tust. Nem volt nagy öröm, mondhatom. Öcsi káromkodása is jobban illett egy kiskocsma füstös levegőjéhez, mint a pálya szélére. Itt még sikerült egyenlíteni, de ellenfelünk kétszer átszaladt a védelmen, egy percen belül mattolva Brokit is. Csúnya-csúnya AZ Alkmaat, hát szabad ilyet? A védelmünk viszonylag stabil volt, de elöl elfogyott az ész. Mintha bringa nélkül akartunk volna elindulni a Tour De France-on. Kéred a labdát, kapod, adod, rárúgod. Vágod? Elfelejtettünk focizni az egyik hétről a másikra. Ezt viszont ellenfelünk szigorúan kihasználta. Lehet, legközelebb megkérjük őket, hogy ne rúgjanak már annyi gólt, ne passzoljanak olyan pontosan. Hagyjanak minket játszani, különben hiszti lesz itt! Végig asszisztáltuk a mérkőzést. A bokszolók is alapállást váltanak, hogy megzavarják ellenfelük, nekünk is kellett volna tenni valamit. Előhúzni a régi stratégiát, vagy valami újat. Rájuk kellett volna borítani az asztalt, vagy lehet tényleg szerezni egy biciklit.

De nem, ehelyett maradt a seb nyalogatás meccs után, hallgatni, hogy legyőztük az éllovast. Belelógattuk az orrunkat a sörünkbe, a kezünket a bilibe.